Gimnáziumi hírdetmény

Figyelem kedves diákok, tanulók!
2008. június 2-án a körzeti központban jótékonysági fellépést tartunk, várjuk jelentkezéseteket az önkéntes munkákra, illetve a fellépő zenekarba. Ha tudsz énekelni vagy valamilyen hangszeren játszani, illetve nagy elszántságot érzel arra hogy a tehetségedet megmutasd a járókelő embereknek akkor ne hagyd ki ezt az eseményt. Az adományok az egészségügy fejlesztését szolgálják. Szívesen fogadunk még megunt ruhákat, élelmiszereket és egyéb játékokat is. Ha csatlakozni szeretnétek írjátok fel a neveteket az alábbi lapra!

Mindenki az iskolai hirdetményt olvasta a folyosón, sokan nevetségesnek tartották és feleslegesnek, vagy csak épp azért jelentkeztek mert arra számítottak hogy felfedezik őket. Park Hyung Seok, az iskola népszerű tanulója is a hírdetményt nézegette. Úgy gondolta jelentkezik, de nem az volt a szándéka hogy felfedezzék, csak segíteni akart, és úgy gondolta a zenekarba megállná helyét gitár illetve ének tehetségével. Arra viszont nem számított hogy még is felfedezik, ráadásul olyas valaki pillantja meg, és közeledik hozzá aki az életét fogja jelenteni. Akivel mindent átfog élni, a fájdalmat, a magányt, és a szerelmet.

Hyung Seok népszerűségéhez képest csöndes fiú volt, szabadidejében ha tehette gitározott, dalokat írt, énekelgetett, nem érdekelték a barátai, a bulizás vagy épp a lányok. A népszerűségét is csak a jóképűségének köszönhette és az úgy mond tehetségének, legalább is úgy gondolta másért nagyon nem szerethetik, hisz nem ismerik őt igazán. Csak annyit tudnak róla hogy mindig a gitárjával mászkál, az ének órákon remekel, mindig ott van ha segítség kell, és sok lány rajong érte titokba. De ezt nem is róla tudják igaz? Az emberek megfigyelőképessége elérte a tökéletes szintet. 

A fiú szorgalmasan készült a jótékonysági kis fellépésére. Aranyos és vidám számot írt, kis versikét, csak azért hogy ne legyen olyan szomorú az a nap, és a járókelők arcára mosolyt csaljon. 

Eljött június másodika, a fiú izgult. Felsétált az emelvényre, az emberek nem álltak meg, mindenki a saját dolgára sietett, de mikor lágy hangján énekelni kezdett, finom ujjaival a gitárt pengette, mindenki csak rá tudott figyelni.  Egy lány is megállt a háttérbe, és a zenét figyelte. Mosolygott, hisz élvezte az előadást, tetszett neki a szám is. Fülébe mászott a dalocska, és a fiú is megtetszett neki. 

Vége lett a számnak, a fiú lerakta gitárját, a lány tovább ment az édességpulthoz, ahol a vendégeket várta a sok finomság. A lány kiválasztotta két kedvenc sütijét, de mikor megfordult ügyetlenségében a finom süti valaki más felsőjén végezte. A lány szégyellte magát, bocsánatért esedezett, majd mikor a balesetet szenvedő arcára nézett, meglepődött. Hyung Seok állt előtte, mosolygó arccal, csöppet sem zavartatva magát a felsőjén szétterülő cukorhalmaztól. 

Kettejük története akkor kezdődött el, de nem sejtették hogy egy szörnyű baleset, és a családjuk szétszakítja őket évekig, és felejteni nem tudnak, emlékeik összekötik őket.

-----------------------------------------------------------------

2013

- HyungSeok! Csöngettek nem nézed meg ki az? - szólt az egyik barátom, mivel ma van a születésnapom páran feljöttek hozzám, így kisebb buli lett belőle. Nem szeretem az ilyeneket.. a születésnapomat mindig csakis egy emberrel töltöttem el, és ennek a társaságnak a felét nem is ismerem.

-Ahh de persze - sietve vettem az irányt az ajtó felé. Talán most ő lesz, minden évben ezen a napon azt várom hogy ő legyen az... de helyette csak egy..

- Megint egy tortát küldtek neked? Mázlista.. minden évben ingyen tortád van.. - nevet mögöttem barátom.

Tudom hogy kiküldi ezeket minden évben, levélt csatolva hozzá.. amibe a jótékonyságra írt versem sorai vannak.. Tudom hogy gondol rám, próbálom magam hitegetni azzal hogy elég ez is, de annyira közel van, még is oly távol, újra megakarom fogni kezeit, csókolni, simogatni arcát. Elmondani neki hogy mennyi mindent sajnálok, hogy mennyire szerettem és szeretem is. 3 éve nem találkoztam vele, de más lány nem érdekel csak ő, újra őt akarom magam mellett tudni, de talán az lehetetlen számunka, igaz Jihyun? Annyira hiányzol..